Belépés

CAPTCHA
Ez a kérdés annak tesztelésére szolgál, hogy Ön egy valós személy, nem pedig egy spam robot. Kérem írja be a karaktereket az alábbi boxba:
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Itt írhatsz nekem

Misztikus tévutak


EGY ÚJ AION - ÉS AMI MÉG JÖHET


BAKOS JÓZSEF

Mondják, a pokolba vezetõ út is jószándékkal van kikövezve. Márpedig jószándékban mainapság azután nincs hiány. Megélénkült, zsibong a vallási-okkult, sõt misztikus (misztifikált) piac A fásult materializmus gyermekistállójában felnevelkedett, spirituálisan analfabéta új nemzedékek bociszemét újra és újra elfutja a könny, a jóság, a szeretet, közösség és a humanista moslék láttán, melyet a double bind apostolai most feltálalnak még kétségesebb eledelek - mint a nemzeti zamatok - mellé, és amit végül is a vallási lények (a numinózum, a mysterium tremendum) helyébe idólumnak állítanak. Így azután az amatõr mûvészkedés, táncházas soha-nem-létezett-nép mentése után itt az amatõr kegyeskedés, most felfedezik a frusztrált ego sebeinek újtípusú nyalogatását: a dilettáns vallásoskodás betû szerinti "szellemét". Persze, hogy ezt is csak szõrmentén, lehetõleg úgy, hogy az élethez ne kelljen hozzáérni: csak semmi lényeges változást. Erre az elemi erejû igényre elõ is ugrott a raktárból a sok okkult és vallási kókler, és megnyugtatnak mindenkit, akit illet, itt van, ímé, a pozitív misztikus út, kényelmesen széles, a "maradhatunk a társadatom kebelén", egyszerre érezhetjük magunkat valami mocskos iskolában, mocskos kölykök között idomárnak (ld. a nemzet napszámosa) és tanítványnak, beavatottnak, lelki embernek a sokféle üdvtan valamelyikének közösségi nyájmelegében. Még indukált extázisok is adódnak alkalmanként - lefelé, (Még mindig olcsóbb, mint a "Kocsis Irma"). Mert nem kétséges, az önfeledés kétféle utat járhat: ön-fel-adást, de mindenek követelésével és fenntartásával, és az ön-le-adást, önalulmúlást, a részeg beledõlést a lefelé spirálozó örvénybe. Hiszen a báránykák éppen azt az oldalt nem bírják ezek megkülönböztetésében, amit Szt. Pál dyakrisis pneumston-nak, a szellemek szétválasztásának nevezett, vagyis, amit a buddhista tradíció a pardzsnyá (pre-gnózisz)-nak ismer, s melyet a szimbolikában Mandzsushri bodhiszattva kétélû kardja jelenít meg. Olyan a helyzet, mintha Hermész caducaeusából csak az egyik kígyó tetszene nekik. A másikat nem látják, mert részvetülete a hiperkritikus magatartás is, éppen a vallás és misztika terén. Noha ezt, természetesen nem kizárólag a ráció gyakorolja, hanem a misztikus intuíció. Aki ismeri a kabbalisztikus Életfát, tudni fogja, mit jelent az, hogy a Hod szefirahjának a chokmah szefirahja magasabb síkon komplementere és megfelelõje. Mert a szellem lehet szellemiség is, nemcsak valami szemi-perszonifikált kísértet-féle. A spiritus lehet spirituális szesz is üdvhabzsoló lakomákon. És hogy kik tálalják fel itt az étkeket? Nem ismerné valaki a példázatot a báránybõrbe bújt farkasokról? Mert van egy nem túl magas; nem túl lelki eszközünk azért, amellyel felismerhetjük ezeket, és ez az eszköz az, hogy ki mit is kér szellemi üveggyöngyeiért. Amit azután a disznók elé vethet nyugodtan... Nos, többnyire pénzt; de még rafináltabb, és, ó, még tiszteletreméltóbb érvek kíséretében, mint a lélek tudós búvárai; hisz mint tudjuk, ki ne tudná! a magas tiszteletdíj maga is terapeutikus hatású, hiszen a kezelés értékét, kvázi márkáját védi. Csak egy piciny túlzással, éppen itt mondhatjuk el, hogy ami drága, rossz nem lehet. O tempora... De hát ilyen kort élünk, az eszköz sem lehet különb, mint mestere. "Gyümölcseirõl ismeritek meg a fát."

Képzeljük magunk elé a valóban hiteles szellemóriásokat, ahogy tanításaikért, csodás gyógyításaikért némi anyagiakat várnak: Jézust a hegyi beszéd elõtt persellyel, Buddhát a Tan kerekének megforgatása után; ahogy finom célzásokat tesz a parkbérletre, füstölõk emelkedõ árára, miegymásra... No nem! Ehelyett látjuk õket, ahogy szegényes ruhában az utakat róják Galileában, Indiában vagy egy könyvtekercsnyi vagyonnal ökörháton ülve eltûnni a hóborította hegyek magányában. Barátaikkal mezítláb vagy saruban vándorolnak, sõt, horribile dictu! csavarognak, néha bizony búzamezõk szélén, csalitokban alszanak, mert csak az Emberfiának nincs hol lehajtania a fejét. Még hittel bélelt ideológiai párnákra sem. És inkább õk adnak: hallal és kenyérrel, esetenként jóféle borral õk vendégelik meg az embereket, a legtöbbet is odaadják, önmagukat; még most is láthatjuk távolodó alakjukat a kanyarodó úton.

De amit kérnek, az is a legtöbb: az ego teljes halálát vagy kioltását. Ebben alku nem tehetséges.

*

Láttam hát a jók poklát. Keserûbb, fagyosabb volt mint a rosszaké, mert ez utóbbi nem nélkülözött valami tragikus szint. Ezek a jók, stréberek, a Szent Szellemet holmi kéjgáznak tekintik, melyet meglehetõs materialitásban gondolnak el, s melyet bizonyos trigger-mechanizmusokkal kedvükre eresztenek ki palackjaikból: ilyen az a pszichotechnikai eszköz, amit a rock-generáció mindenféle teológiai háttér nélkül már régen felfedezett magának, a ritmikus zene, hajlongás, oxigénhiány vagy éppen a hiperventilláció kiváltotta "extázis", de ezt már az amerikai shakerek is elõállították rázkódásukkal. Vajon ilyesmire nem vonatkozik-e, hogy minden megbocsátható, még az Atya vagy a Fiú elleni bûn is, de a Szentlélek elleni nem?...

Ezek a praktikák, éppen a gnózisz, a pradzsnyá hiánya folytán jelzik, hogy sötét korunk - a vaskor, ahogy a tradíciók nevezik - adekvát embertípusának megfelelõ vallási gyakorlatokról van itt szó: ez a sudra-leborulás. És az éber erõk azért tudják, milyen hatalmak állnak minden esetben ezen újkori "vegetációs-kultusz"-ízû (és irányú) eljárások mögött. "...a ti értelmetekbõl ki ne álljatok, se pedig meg ne háboríttassatok, se lélek által, se beszéd által, se levél által..." Hogy milyen lélek ez? "Mert megjelentetik ama bûnös ember (Antikrisztus), a veszedelemnek ama fia." ( Pál II. levele a Thessalonikabeliekhez 2.2-3) Ne álljatok ki értelmetekbõl, de szerezzétek vissza azt, ha elvesztettétek.

*

Az álmisztika felettébb vonzódik az elbonyolódáshoz. Persze szövegeit minél õsibbnek vagy exotikusabbnak, esetleg autentikusabbnak állítja be, vagy éppen ragaszkodik a szó szerinti értelmezéshez, azután pontatlanul idéz. De létezik egy kritérium a valóban õsi és szent szövegek megkülönböztetésére : az egyszerûség. Hogy az Egy-et egy-szerûen közelítik [lévén a lehetõ legközelebb vannak a primordiális egy-séghez, a kör Pontjához. Példának lásd Tao te Ching, I Ching, Veda, Evangélium. A Tao Te Ching pedig expressis verbis szól az elbonyolított misztifikálás ellen. De ez nem laposság, mert a bonyolult sem automatikusan azonos a mélységgel. Sõt ellenkezõleg, az egy-szerû mély. Az Õs-Egy maga az Ungruna. Így nem zárható ki e szövegek többszintû jelentéshordozása sem, noha mindenképpen - mert valódi õsi (a logos rendjében az, s nem feltétlenül a történetiségben) és szent szövegek ezek - egyesítik a legmélyebbet a legmagasabbal, így a Kabbalahban a Keter szefirahját a Malkuthéval (a Koronát a Királysággal, az elsõt az utolsóval), a mahayána buddhizmusban pedig a szamszárát a nirvánával; a legmagasabb él a "köznapiban", ami a testben való létezés igazi misztériumára nyit kaput. Ez a zen kifejezésével az "újra hegyek a hegyek és vizek a vizek" értelme, nincs immár semmi rendkívüli, exaltált, nincs semmi misztikus, exotikus, mert az egy-szerû egyszerû. Nincsenek e fokon már lelki akrobatikák mutatványok, színes víziók. Természetes, hogy ez a legnehezebb, semminek sem akarni megfelelni ! Hamvas Béla sokat tudott errõl. Akik a "Pistis Sophia" ( Hit-bölcsesség, híres gnosztikus mû) egészébõl csak a pistist képesek vagy akarják felvállalni, de azt is csupán a már említett "leborulás" módján, nos azok eme egészet is csak mint - már elnézést - "Pistis Zsófit" nyerik meg maguknak.

Egyébiránt e kettõsség - Hit és Bölcsesség - lényegileg azonos a mahayána tanokban szereplõ pradzsnyá és karuna erõivel, vagy az Életfa poláris szefirahjaival, mint amilyen a Hod és Netzah, vagy amire az Evangélium szavai is utalnak a, legyetek szelídek, mint a galambok és okosak, mint a kígyó' tanításával.

*

Határozottan zuhant a nívó a pokolban is. Régente bizony színvonal még az ördögtõl sem volt megtagadható, gondolj csak meg: brilliáns vitatkozó, filozófus-féle és nem feltétlenül kicsinyes. Addig mára? Úgy tûnik, az általános hanyatlás és devolúció visszaütött forrására is: ütõdött, színvonaltalan hamburger-ördög, video-prédikátorok paralellje. American way of life a teológiában?

Az óceán túlsó felén lehet, hogy jó hot dogot sütnek, kiváló mérnökök kiváló plasztikgatyákat terveznek, pragmatista bölcselõik ütik-vágják a praxist, és jólelkû emberek naivkodnak, no de amerikai misztikus teológia? Via contemplatíva á'la préri? Ehhez legkevesebb, ha azt mondjuk, túl fiatalok, extrovertáltak, WASP-ok.  "Az amerikai ekként különös látvánnyal szolgál számunkra : európai ember a néger modorával és az indián pszichéjével" - mondja C. G. Jung a "Föld és lélek"-ben. Nos igen, Európa, de általában az Óvilág mögött nemcsak 2000 év áll, de ott húzódik tradíciók hosszú és talán folyamatos lánca: Egyiptom, Közel-Kelet, India, Távol-Kelet influenciái és maga a nyugati tradíció (alkímia, mágia, kabbalah stb.), mindaz, ami a Törvény-korának öröksége, s amit korántsem eltörölni, de beteljesíteni jött el azok egyike, akirõl már a csavargás kapcsán szólottunk.

Az idézett teljesítményelvû, versenyszellemû, "valamit felmutatni kellõ" életfelfogás befolyása természetesen az is, ahogy a materiális gazdagság beemeltetik a fõerények közé, éppúgy a Kelet meghamisított szellemiségû utánzataiban, mint a kereszténység némely paródiáiban... Holott a "két út" szétválasztottsága és a közöttük való választás kötelezettsége, de nyugodtan mondhatjuk beavatásának is, egyértelmû. Ez az, amit a pythagoreus Y jelöl, amirõl a "Heraklész a válaszúton", a szofista Prodikisz könyve szól, amit a hermetikus értekezés, a "Poimandres" így mond el : "Nem lehetséges, fiam, ragaszkodni mindkettõhöz: a halandó és isteni dolgokhoz." Vagy nézzük csak meg a Mt. 6. 19-24-et...

És ismerjük a válaszokat is a kísértõ sündörgéseire; legyen az Márá vagy Staniel, mert mindig ugyanazt az olcsó portékát tudja csak kínálgatni, amelynek körében hatalom csak: a világot, a materiális sikert, hírt, holmi világuralmat. A pozitív misztika idesüllyesztése, értelmezésének ez a szintje önellentmondó, mert ez következményként a legfelsõ Princípiumot csak minõsítettnek tudja tételezni, de hát a minõsíthetetlenség sem azonos a minõségtelenséggel, mert ez utóbbi is minõsítés, a rossz minõségé. A negatív út, és a reá építõ apophatikus teológia Princípiuma, Istene minõsíthetetlen: "A Tao, mely beszéd tárgya, nem az örök, igaz Tao.

A név, mely megnevezhetõ, nem az örök, igazi név." [Tao Te Ching, 1. 1-2)

A pozitív út azonban, és igaz lényegében, mindig is elfogadja a Minõséget, és ennek spektrumán át mint végtelenség, jóság, mindenütt jelenvalóság stb. mutatott rá ezek Alapnélküli Alapjára, az Ungrundra, ahogy Böhme nevezte Azt, a Névvel bíró Névtelent.

Értékek azonban végsõsoron - tehát az értékek fölötti Érték, a nirguna Brahman totalitása felõl - nincsenek; ez azon Szem aspektusa, mely azonosul a teljes látvánnyal, a teljességgel, pléromával; ez már az Arc szeme, ama Arcé, melyrõl elmondható a Kabbalah szavaival hogy "Arc tekint az Arcra" és ezért nincs is már mit látnia (mit? kit?): ez a kénoma, az Üresség. Így értékelendõ a mai világ annyira csodált és követendõként sóvárgott értékrendje is, mint amilyen a demokrácia (democsokrácia, ahogy Arisztotelés nevezi), tolerancia, európaiság (?) - ezek persze csupa lunáris, feminin, elerõtlenedett vaishya, sõt, ma már csandála "értékek"; gondoljunk csak ismét a humanizmus példájára, kik is hát azok, akik rászorulnak? Mert a humanizmus a lehetõ legemberellenesebb elv és gyakorlat, ha emberen a Primordiális Makroanthroposz eredeti rangját fogjuk érteni és követelni.

Az analógia-sor világos és letagadhatalan: anyagi fogyasztás-hylikus emberfajta - materiális - mater - Magna Mater, és ezzel, íme, elõttünk áll a feminin anya-természet az õ demokráciájával, nivelláló öröklésével és törvényeivel, tenyészetével, mindazzal, ami egyenlõsítõ entrópiájából fakad - szemben a fáradtsággal kivívott hierarchiákkal, rendekkel. Az anya-természetrõl és az õ polgári stílû erényeirõl Hamvas Béla ezeket írja:

"Ahol matriarchátus van, ott az élet élvezet, dús ruhák, gazdag formák, sok fecsegés, kicsinyes aprólékosság, mint a skolasztika és a kézmunka, de nagy zsivaj, lakomák, díszes ünnepek és fûszeres konyha... színház, divatbemutató, templom, gyászünnep, bál. Sok festmény, sok vers, sok regény, cirkusz és bankok." (Scientia Sacra II. "Androgynos" fejezet). Hogy mi (vagy inkább ki? ) is e Nõstény, azt olyan elemekbõl sejthetjük meg, mint Hekaté, a Párkák, Pandora, a Lilith, Salome, Kirké vagy Helena történetei.

De fontoljuk meg azt is, hogy vannak ugyan hylikus emberek, de a tradíció tud a psychikosz, sõt a pneumatikosz emberrõl is. És van Márta és Mária, Mária, aki Marah , a tenger pozitív aspektusát képviseli, mint Stella Maris, de a másik Mária is, akirõl Jézus azt mondotta, hogy a jobbik részt választotta Mártával szemben. Mert tétlen, semmit sem tesz, csak arra az Egyre figyel, aki valóban fontos. És ez a megfontolás ad egy lehetséges választ is arra nézve, hogyha ez és ez a helyzet, akkor mit is tehetünk. Mint mindig: a nem-cselekvést.

*

Való igaz. Végtelen sok lehetséges út van a hegyen a csúcshoz (fel a világhegyen a kinyilatkoztatás és transzfigurációk helyére, az idõ és világ tengelyéhez), de ezek az utak egy közös vonással azért rendelkeznek : mind a hegyre fel vezetnek. A sártengerben, a lapályon kúszó "utak" csak körbe-körbe hurkolódnak, soha nem visznek a csúcsra.

*

Ezek nem új dolgok, tiltakozás mindig volt és lesz. René Guénon például "Egy álvallás, a teozófizmus" címû írásában az említett jelenségeknél finomabb, magas metafizikákhoz is kapcsolódó szellemiség ellen tiltakozik.

Ilyen küzdelem a minõség védõi és kirablói között folytonosnak mondható. Mindez nem purifikátor megszállottságból ered, mert mindent el akar ismerni, ami ténylegesen van, mindent, ami a Templomba való, de semmit ami csak lenni látszik: a kufároknak és szennyes portékájuknak nincs helye ott. És ez nem is elitizmus. Mert a pszeudoemberek ha meg sem közelíthetik a misztériumot, ha nem látnak, mert szemeik nincsenek csupán videokamerájuk, ha meg nem érthetnek, mert, a Nous-t összezavarják biológiai computerükkel, nos ekkor a hiba igenis a készülékben, sõt a nézõkben van. Nos ez is a minõség természete. Kritikus korokban, aionváltásoknál különösen így van; új szekták, próféták, lázak, lázálmok gõzölögnek fel. De míg a Római Birodalom bukását megelõzõ kríziskorszakban olyan színvonalú iskolák, tanítások jelentkeztek, mint a gnózisz, kyklosz anankész, hermetikusok, neopythagoreusok stb, addig mára - eddig úgy tûnik - az emberiség elmebeli állapota iránt jogos kételyek merülhetnek fel... Mert van egy kiváló kiválasztó elv : ha van botod, adok egyet, ha nincs, elveszem azt. A misztikus, spirituális, ezoterikus értelmû Máté-elv. Akinek füle van, hallja meg.

*

Mainapság sokat fecsegnek világunkban válságról, végidõkrõl, ami" biztos jele annak, hogy valóban válság van. Ámde a különbözõ "krízeológusok" munkái nyomán leszûrhetjük azt, hogy mindig is válság van, kvázi a krízis a normális folyása a dolgoknak. Csak néha manifesztté válik. De nem is, nem manifesztté pusztán, hanem reflektálttá. Persze ez korántsem valódi baj, ez lehetõség inkább most a dolgok egészének és alapjának áttekintésére, mitikus nyelven az eredeztetés pontjának, a teremtés igazi motivációjáig visszanyúló fellelésére - vagy ahogy Heidegger mondja, a létkérdés felvetésére - és a megfordulásra (metanoia, teshuvah). Eredeti küldetésünk, ha tetszik, "eredeti " természetünk beteljesítésére. Minden elveszett, világba számûzött szellemszikra összegyûjtésére, a számûzött sekhinak megkeresésére és átváltására, eredeti helyére transzformálására. Erre természetszerûleg nem mindenki képes és hajlandó - legalábbis a ,mindenki'-vel, a minõségtelen Akárkivel azonosulók biztosan nem - és az ezotériának ez is egy értelmezési tartománya.

Válság van. Sokat beszélnek ezért ma - s mindezekkel kapcsoltan - new age-rõl új dolgok elõérzetérõl, ahogy az válságos idõkben lenni szokott. Lehetõségek nyílnak, kapuk, utak, felfelé a világhegyen; ilyenek egyike -. noha sokak számára tán meglepõ - a sokat emlegetett elidegenedés, a világban való otthontalanság", éppannyira a zenbuddhizmusban, mint Heideggernél is. Otthontalanság, un-zuhause, ami másként "hátborzongató idegenség (Unheimlichkeit)": "...a hanyatló, valamihez kötött létben jelentkezik a hátborzongató idegenség elõl, vagyis a legsajátabb halálhoz viszonyuló lét elõl való menekülés. (Heidegger: Lét és Idõ, Bp. 1989. 431. o.) Menekülés ez az ego, az "aham" (szanszkrit) legsajátabb halála elõl, a tudathordozók nélküli lét - amit a misztikusok a "lélek sötét éjszakájának", az alkimisták nigredónak neveztek - elõl, mindegy mibe, akár új korokba is, ez az igazi elõre menekülés. New Age, új életérzés, új zene, új emberek jõnek; egy õs-új korszak, "a Vízöntõ közelít. Valóban jön az új kor, de a sárból kiemelkedõk közül egy darabig meg ott foszforeszkálnak a bomló, "nedves lelkek" ( Herakleitosz) emanációi, sárkigõzölgéseinek holdudvara.

*

Mondom, nem új dolgok ezek, mert a Tradíció örök igazság, Philosophia Perennis, bár nem egészen a Leibniz által bevezetett értelemben, hanem az õsidõkig extrapolált - hagyomány ! - értelmében. Ha pedig nem új dolgok, akkor igazságuk, az igazság - éppen mert a Tradíció szerint örök, vagyis "a szellem idõfeletti jelenléte" ( Hamvas), sõt azonos magával a Tradícióval - így nem áll messzebb a káldeus bölcstõl vagy a középkori alkimistától, mint Heisenbergtõl vagy Rudolf Carnaptól. Ezért van Philosophia Perennis és ezért kell mégis újra és újra kifejteni. Ezért nem lehet állandóan originálisan újat mondani és követelni, de ezért lehet az originálisról beszélni, s ezért nincs e téren epigonizmus sem. Ha van Hagyomány, igazság mint felfedettség, alétheia: nem-feledés, akkor az egy, és így mindig adott, mindig hangzik és hozzáférhetõ.

Ha nem új dolgok ezek, akkor a "mi is a teendõ" már feltett kérdésére is találunk nem új, de ami ugyanaz, örökúj válaszokat, mint amilyen az is, hogy a Philosophia Perennis voltaképpen egyben Peregrinatio Perennis, a gondolat, szó, tett egysége folytán, vagyis a lélek, az Örök Ember örök vándorútja, iniciálása, amit a Tarot nagy arkánái is oly gazdagon példáznak; a metafizikai szintû gondolkodás szüksége és szükségszerûsége nyomán az értés, értelmezés utolsó, legmagasabb fokának, a szakrális szolipszizmusnak elérése és megélése, de méginkább a Trónjának elfoglalása. Ez a Trón a világhegy, a létintenzitás csúcsán áll, a világén (a Szekéren, ahogy a Kaballah, Ezékiel víziója nyomán azonosítja a világot a. Merkabah-val, Szekérrel), mely az idõ tengelye is: elérése pedig a megszabadulás, felébredés elsõ fázisa, a primordiális ember újraszületése, az igazi emberé (cheng-zsen), ahogy Kínában nevezik, EI-insanul quadim, ahogy a szufi beavatottak mondják.

De már ez is elviselhetetlen azoknak, akik nem készültek fel a metafizikai magányra, a kozmikus egyedüllétre, fenn, a világ hegyének legmagasabb ormán, ami a kezdet is (hiszen az eredet példaszerû újra megtevésében van a megszabadulás lehetõsége):

„Kezdetben ez az univerzum nem volt semmi, csak az Önvaló (Átman) egy ember formájában. Körülnézett és látta, hogy semmi más nincs ott, csak önmaga... Akkor félni kezdett. (Ez az, amiért mindenki fél egyedül)" ( Brihadaranyaka Upanishad, 1, 4. 1-2.)

A megszabadulás második fázisa pedig? Ez a kilépés a Sarkcsillaghoz a Felsõbbrendû Azonosság, az Isteni Ember (shenzsen), a Makroanthroposz, EI-insánul kámil. Megszületése? Nem.

Mindig jelenvalósága.

Nos, ez az, ami még lehet: induljunk el - felfelé.

 

 

 

 

Földangyal fórum

Ki van itt?

Jelenleg 0 felhasználó és 3 vendég van a webhelyen.