Belépés

CAPTCHA
Ez a kérdés annak tesztelésére szolgál, hogy Ön egy valós személy, nem pedig egy spam robot. Kérem írja be a karaktereket az alábbi boxba:
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.

Itt írhatsz nekem

Márai: Füveskönyv (részletek)

 

Arról, hogy szabadok vagyunk

Mikor a hatalmasokkal állasz szemközt, gondolj mindig arra,
kitől kapták ezek az emberek hatalmukat? S mit is tehetnek ellened? Elvehetik
javaidat, szabadságod vagy életedet? És aztán? Parányi mikroba, fertőző
baktérium is elveheti életed, mely törékeny és mulandó, mint a rovarok élete.
Nem, a leghatalmasabb úrnak sincs igazi hatalma lelked fölött, s ezért
tehetetlen, ha te igazságos vagy, s ő igazságtalan. Csak akkor tehet ellened
valamit, ha téged bűnben talál, s ő igazságos. Ezért ne arra gondolj, mit
mondasz majd a nagy úrnak, hogyan viselkedel; csak arra gondolj, hogy szabad
vagy, amíg igazságos vagy, s a nagy úr tehetetlen igazságod ellen.

A lélekről és a hatalomról

Minden régi bölcselet égető kérdése volt: „Mi van az ember
hatalmában?” S egyhangúan felelték mind: „Csak a lelke.”

Ez a legrégibb, igen, az egyetlen igazság, melyet az ember
értelme megismert és föltétlen igaznak elfogadott. Az idő, a tapasztalás, az
érzékelés és a tűnődés nem változtatta meg ezt az igazságot. Csak lelkünk van
hatalmunkban, semmi más. De ez a hatalom korlátlan. Nem sértheti meg senki, nem
veheti el tőlünk senki a lelkünk fölött gyakorlott hatalmat, nincs az a
zsarnok, nincs az a társadalmi rendszer, természeti törvény, mely megakadályozhatná,
hogy lelkünkben szabadok legyünk. Ez a szabadság föltétlen. S ehhez a szabadsághoz
odamérve minden más szabadság, melyet a társadalom, a hatalom és a pénz adhat
nekünk, töredékes és viszonylagos.

Az emberi anyagról

Ötezer éve, tízezer éve nem változott az emberi anyag. Csak a
jelmezek változtak, az együttélés rendszerei és feltételei. Az, ami az ember –
a lélek és a jellem –, nem változott. Ur városában, Babilonban ugyanazok az
emberek éltek, mint ma Budapesten: s lelkükben ugyanúgy érzékelték a világot és
pontosan úgy feleltek a világra. Csak éppen – műszerek nélkül – közelebb voltak
a világ titkaihoz, az időhöz, a csillagokhoz, a természet jelbeszédéhez.
Hallásuk finomabb volt, látásuk – távcső nélkül is – élesebb, érzékelőbb,
sejtőbb, megragadóbb. Az emberi anyag nem változott, de az ember – hála néhány
lángésznek és műszernek – vakabb és süketebb a civilizációban, mint volt az
emberi idők elején. Tunyább és bambább. Értesültebb és ugyanakkor tudatlanabb.
Azt hiszi, gombnyomásra igazgatja a világegyetemet. Ez az óriási szerkezet, a
civilizáció, száműzte az embert a világ nagy, titkos, bensőséges közösségéből.

A barátságról

Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint
a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is
mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak
a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A
szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit. A gyermek
mindig kapni akar szüleitől, túl akarja szárnyalni atyját; a barát nem akar
kapni, sem túlszárnyalni. Nincs titkosabb és nemesebb ajándék az életben, mint
a szűkszavú, megértő, türelmes és áldozatkész barátság. S nincs ritkább.

Montaigne, mikor eltűnődött az érzés fölött, mely La
Boétie-hez fűzte, ezt mondotta: „Barátok voltunk... Mert ő volt ő, s mert én
voltam én.” Ez felette pontos. S Seneca ezt írja egyhelyt Luciliusnak: „Aki
barát, szeret, de aki szeret, nem mindig barát.” Ez a megállapítás több is,
mint pontosság: ez már az igazság. Minden szeretet gyanús, mert önzés és
fukarság lappang hamujában. Csak a barát vonzalma önzetlen, nincs benne érdek,
sem az érzékek játéka. A barátság szolgálat, erős és komoly szolgálat, a legnagyobb
emberi próba és szerep.

Arról, hogy az értelem kevés a megértéshez

Az értelem nem elég ahhoz, hogy megértsük önmagunkat vagy a
világ tüneményeit: a lényeges, a csalhatatlan megértéséhez és érzékeléséhez
valami más is kell, több, mint az értelem. Kell hozzá kegyelem is, alázat is,
testünknek és ösztöneinknek valamilyen különösen szerencsés működése,
vizsgálatunk tárgyának egyfajta előnyös elhelyezése, s talán a csillagképek
megfelelő alakulása is szükséges hozzá, hogy megértsünk e földön valamit.
Gondolj erre, mikor büszke vagy, mert azt hiszed, érted ezt vagy azt.

A boldogságról

Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható,
csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli.
Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért,
egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára
egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé
félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és
egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!

Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen,
izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak
ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a
boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S
mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes
kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.

Az állatokról

Ne szégyelld te azt, ha szereted az állatokat. Ne röstelld, ha
egy kutya közelebb van lelkedhez, mint a legtöbb ember, akit személyesen
ismersz. Hazug próféták és otromba, komisz emberek azok, akik megrónak e
vonzalom miatt, s ezt mondják: „Az emberektől lopja el az érzéseket, melyeket a
kutyára pazarol! Önző, rideg fráter!” – ne törődj velük. Szeresd csak nyugodtan
kutyádat, ezt a csillogó szemű, fáradhatatlan barátodat, aki nem kér barátságáért
mást és többet, mint valamilyen szerény koncot és egy-egy simogatást. Ne hidd,
hogy gyöngédség és önzés késztet az állatokat szeretni. Testvéreink ők, s
ugyanabban a műhelyben készültek, mint az ember, s értelmük is van, néha
bonyolultabb és finomabb, mint a legtöbb embernek. Mások nevezzék gyöngeségnek
az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak kutyáddal. Jó
társaságban maradsz; s Isten tudja ezt.

Az Istenről

Istent soha nem tudtam elképzelni, valószínűleg, mert nem
emberi és földi, hanem isteni. Az ember, mikor elképzeli és képen vagy szobor
alakjában kifejezi az Istent, mindig valamilyen szakállas ősapát képzel el és
fejez ki, egyfajta törzsfőnököt, sok hajjal, peplumban, gyapjas szakállal, mint
egy rabbit vagy francia tanfelügyelőt. Így ábrázolták a görögök és rómaiak
Zeuszt és Jupitert, így a kereszténység az Atyát. Ez az ábrázolás mindig
megzavart, szégyenérzettel töltött el. Az ilyen emberszabású Istent, akinek
ondolált szakálla van, s orra is van, melyet időnként nyilván kifúj, nem
érezhettem igazi Istennek. Az Atya, Fiú és Szentlélek ábrázolásai közül csak a
Szentlélek elképzelése tetszett Istenhez méltónak. Isten alkotta és igazgatja a
világot, s ezért bizonyos, hogy a világ hasonlít Reá is – de Isten nem lehet
emberi, mert máskülönben borbélyhoz is kellene járnia. Ez az együgyűség mindig
felbosszantott. Az én Istenemnek nincs szakálla, sem pepluma. Minden dolgok
mögött van, mint Erő és Értelem. Isten számomra a Szándék, mely áthatja a
világot. Ez a Szándék tudatos. Ezért tudok beszélni vele, hamis elképzelések
nélkül, ahogyan a parányi értelem beszél a végső, a nagybetűs Értelemmel.

A szívről

De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted
dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez
irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét
megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok
ahhoz, hogy e reménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem
igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál,
vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az
emberi szív.

Arról, hogy mi volt dolgod a földön

Végül is, tudnod kell, mi volt dolgod a földön. Semmi esetre
sem az, hogy bizonyos összegű, állagú és minőségű csontot, húst, zsiradékot és
zsigereket vegyi üzemben tartsál. Az sem, hogy címeket, rangokat gyűjts, elnök
legyél valamilyen társaságban, díszes ruhákban sétálj és rázzad a csengőt. Az
sem s ez már jobban fáj –, hogy boldog legyél, mert boldogság nincsen, hiszen
minden vágyad a megvalósulás pillanatában eltorzul, s inkább nyűg már, mint
öröm. Ilyen az ember.

Nem, egyetlen dolgod, létezésed egyetlen értelme a földön,
hogy megismerjed az emberi és a világi dolgok igaz természetét, az emberi és
világi tünemények összetartozását, s méltányosan viselkedj akkor is, ha
embertársaid méltatlanul viselkednek.

Ez volt dolgod a földön; nem több.

Földangyal fórum

Ki van itt?

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.